Rólunk

A BajaDev-et azért alakítottuk néhány évvel ezelőtt, hogy minden tekintetben professzionális szolgáltatásokat tudjunk biztosítani már meglévő, illetve leendő ügyfeleink számára. Fő tevékenységünk a belső rendszerek, egyedi igények megvalósítása, amivel kapcsolatban az egyik legfontosabb szempontunk a fiatalos és modern gondolkodásmód, illetve a precizitás.

Munkánkkal mi is folyamatosan tanulunk, fejlesztjük magunkat és alkalmazzuk az új trendek mellett a legújabb eszközöket is. A legfontosabb célunk minden esetben a vevői elégedettség, ennek megfelelően az ügyfelek elképzeléseit a lehető legprofibb és leghozzáértőbb módon valósítjuk meg.

Amennyiben megkeres minket elképzelésével, az ötlet felvázolását követően egy előre egyeztetett időpontban személyesen vagy telefonon felkeressük Önt, hogy egyeztessünk a részletesebb és konkrétabb igényekről. Ennek fényében már körvonalozódhat egy kezdetleges specifikáció mellett egy ajánlattétel is.

Ha ajánlatunk az ön számára is megfelelő, megkezdődik a munka elméleti része, így egy soron következő konzultáció során már konkrét prezentációt adunk arról, hogy saját ötleteinkkel kiegészülve, hogyan teljesedik ki a megvalósítás.

Ekkor átbeszéljük a szükséges módosításokat, majd elkészül a végleges specifikáció, amelyet követően a tényleges fejlesztés is elindulhat.

Minden munkát a méreteihez igazítottan különféle fázisokra osztunk fel. Ezeknek köszönhetően a weboldalt az egyes fázisok végén a megrendelő maga is folyamatosan ellenőrizheti és igény esetén minimális mértékben még módosíthatjuk is az elképzeléseket. Ez a megoldás mindkét fél részére kedvező, hisz nem kell egyösszegben kifizetni munkánkat, csak az elkészült részeket, illetve az Ügyfélnek is körvonalazódik a vizuális megvalósítás folyamata.

 

Üdvözlettel:

Horváth Árpád